1.rész

                                  ~ Egy fantasztikus nyár kezdete ~

Sziasztok Debby vagyok, de a „Deb”-et jobban szeretem. Chicagóban élek, születésem óta. A szüleim? Na, igen. Még kiskoromban elváltak, mert apunak jött valami kihagyhatatlan üzlet Londonban. Azóta minden nyaramat Londonban töltöm. Hogy bánom-e? Dehogyis! Egyszerűen imádom. Sajnos, már 2 éve nem voltam ott, mivel a nagyszüleim meghaltak, és anyának szüksége volt rám, nem volt szívem egyedül itt hagyni. Most viszont nagyon úgy néz ki, hogy menni fogok. Nem is akárkivel.. a legjobb barátnőmmel Roxival. Mikor elmondtam neki, hogy ha szeretné, akkor velem jöhet, sikítozva ugrott a nyakamba. Nagyon jó kapcsolatban vannak apával is, egészen, Roxi totyogós kora óta ismerik egymást. Na de, beszéljünk a jelenről.

Reggel 6:00. Csörög az óra ezzel azt jelezve, hogy ideje suliba mennem. Ez a nap különleges a számomra, ezért villámgyorsan ugrok ki az ágyból, szinte ugrálva megyek a fürdőig. A mosoly az arcomon lemoshatatlan. Magamra kaptam egy farmert, egy trikót, egy felsőt, tettem fel magamra egy alapsminket, majd levágtattam anyához.

- Jó reggelt. – köszöntem nagy mosollyal.

- Neked is kincsem. Mire ez a jó kedv?

- Anya. – komolyodtam el. – Elhiszem, hogy neked most nincs munka, mert éppen szabadságon vagy, de könyörgöm. Ma van az utolsó tanítási nap. Nem tudom hány hónap után, ma úgy jövök haza, hogy bevágom a sarokba a táskám, és elkiáltom magam, hogy „nyári szünet van”. – mutogattam el a tervemet. Anya csak nevetett rajtam, majd csinált nekem egy kávét. Azt gyorsan megittam, felhúztam a magas szárú tornacipőmet, és kiléptem az ajtón. Most valahogy, még a nap is jobban ragyogott. Mintha az idő tudná, hogy az utolsó napomat szenvedem el, aztán 3 hónap szabadságom lesz, ráadásul Londonban. Elsétáltam barátnőm házához, mely a miénktől 3 háznyira állt. Megálltam és bekopogtam. Mary nyitott nekem ajtót. Ő Roxi anyukája.

- Szia Deb. – köszöntött mosolyogva. Miután viszonoztam a köszönést, megjegyzem hatalmas mosollyal, betessékelt a házba. – Kérsz kávét?

- Köszi nem, már otthon ittam.

- Nekem kell anya. – ordibált le Roxi az emeletről.

- Mi a kulcsszó? – kiabált neki vissza Mary.

- Kérlek szépen édes pici cukros makarónim.

- Nem erre gondoltam, de ez is megteszi. – majd visszább vett a hangnemből, és nekem kezdett beszélni. – Annyira fel van pörögve a Londoni út miatt. Mikor is mentek?

- 2 nap múlva, pénteken.

- Mondd meg Dannek, hogy nagyon rendes tőle, amiért az én kis hülyémet eltűri maga körül.

- Anya, én egy érett nő vagyok. – vágtatott le Roxi. Mindketten nevetésben törtünk ki.

                                                             ~*~*~

Már csak 10 másodperc. Szétnéztem. A teremben mindenki az órát kezdte el nézni. Vagy, egész óra alatt azt nézték? Mert én igen, az biztos. 5 4 3 2 1 rrrriiiinng. Egyszerre ugrott fel az egész osztály sikítva. Végre, nyári szünet van. Villámsebességgel pakoltam össze, majd az ajtónak dőlve megvártam, míg Roxi elbúcsúzik Justintól. (Ő Roxi pasija. Az igazság az, hogy nagyon utálom, de ezt nem mutatom ki, már csak barátnőm miatt se. Hogy miért utálom? Nem azért, mert féltékeny vagyok. Hanem, mert egy házibulin Justin leitta magát, és megcsókolt. Azt mondta, ha elmerem mondani Roxinak, átrendezi az arcom. Mondanom sem kell, rendesen összevesztünk. Azóta nem szólok hozzá, csak reménykedek, hogy Roxi észhez tér, és dobja ezt a nyálgömböt. Abban sem vagyok biztos, hogy titokban nincs vagy 8 csaja. Jól néz ki? Igen.. de a személyisége lerombol mindent.)

- Deeeb! – csapkodott előttem Alexis.

- Bocsi, nem figyeltem. – magyarázkodtam osztálytársnőmnek.

- Azt látom. – mosolygott. – Csak annyit akarok, hogy érezd jól magad Londonban. Vigyázzatok egymásra. – bökött barátnőm felé, majd megölelt.

- Köszi. – viszonoztam az ölelését.

Elment mellettem, ki egyenesen a teremből. Már nekem sem volt semmi kedvem itt várni, pont Justin miatt.

- Mielőtt lenyelitek egymást, már tombol a nyári szünet. Szeretnék haza menni. Vagy most jössz Roxi, vagy itt vagy hagyva. – szóltam oda.. Éppen nyalogatták egymás száját. Magyarul: csókolóztak.

- Jól van már. – vált el a drága kis pasijától. Felvette a táskáját, utoljára átnyomta a nyelvét Justin szájába, majd nehéz búcsúzás közepette lépkedni kezdett felém. Elegem lett. Megfogtam a karját és kiráncigáltam a teremből.

- Ez fáj. Áúú! – kiabált velem.

- Bocsi, de már nem bírtam ezt tovább.

- Mi bajod Justinnal?

- Nem csípem, oké?

- De miért?

- Az maradjon magánügy. – válaszoltam, majd elindultunk hazafelé, hogy összepakoljunk..