15.rész

                                                    ~ Régi ismerős ~

                                                                ~ Liam ~

Nem tudom mi volt Debbyvel. Kirohant a fürdőbe, majd egy 10 perc után zaklatottan jött ki. Felrohant a szobájába, és mintha sírni akart volna. Ezen agyaltam, mikor a többiek is bejelentették, hogy elmennek aludni. Egyedül Louis maradt velem, aki elővette a műanyag galambját, Kevint, és simogatni kezdte. Soha nem értettem Louis felfogását, de nem is akarom megérteni.

- Szerinted mi a baja Debby-nek? – néztem segítségkérően Louis-ra.

- Nem tudom. Fogalmam sincs. Holnap majd beszélek vele. – állta a pillantásom. – De Liam. – itt letette Kevint, majd közelebb jött hozzám. – Veled mi van?

- Semmi, mi lenne? – nevettem.

- Tudod, hogy nem tudsz átverni. Mi volt Debbyvel tegnap este?

- Hát.. – visszajátszottam magamban az eseményeket. Akaratom ellenére is mosoly ült ki az arcomra. – Miután ágyba dugtunk titeket, lejöttem hozzá, és melléültem. Egy pohárból ittunk forró csokit, aztán hozzám bújt és úgy aludt el. Hajnalban, ölben vittem fel a szobájába.

- Haver. Te belezúgtál? – mosolygott.

- Nem tudom Louis. Az biztos, hogy nem mostanában éreztem ilyet..

                                                              ~ Debby ~

Reggel arra keltem, hogy nem alszok. Igen, ez eléggé furcsa dolog. Magamra kaptam egy rövidnadrágot egy trikóval, hajamat leengedtem, feltettem egy alap sminket, majd telefonomat nyomkodva mentem le a lépcsőn. Alig, hogy leértem, és készültem köszönni a többieknek, megcsörrent. Ismeretlen szám volt. Gyorsan felkaptam és bele szóltam.

- Haló? – kérdeztem. A többiek a hangom hallatára felém kapták a fejüket.

- Szia, kis csaj. – röhögött a telefonba a nagyon ismerős hang.

- Dale.. – sziszegtem.

- Édes, hogy megismered a hangomat. – folytatta a röhögést. Dale az én volt pasim. Addig kellettem neki, míg lefektetett, majd eldobott, és enyhén szólva égetett le sokszor. Azóta nem láttam, kerültem a társaságát. Igaz, hogy ennek fél éve, de még mindig elképesztően dühös vagyok rá.

- Dale? – pattant fel Roxi. – Mit akar az, az állat? – ordibált.

- Ott van Roxi is? – hallottam Dale hangját.

- Mit akarsz Dale? – kérdeztem ingerülten. Észre se vettem, hogy a nappali közepén állok, lábam földbe gyökerezett.

- Téged. – adta a rövid választ.

- Hát arról letehetsz te nyomorék. – üvöltöttem. A többieket eléggé sokkolhattam. Pillantásuk zavaros volt, amit megértettem.

- Ne akard, hogy megkeresselek. Emlékszel a múltkorira? – célzott ezzel arra, hogy leitatott és ágyba vitt.

- Most fenyegetsz? – akadtam ki, majd kiviharzottam a kertbe. Nem akartam, hogy a többiek halljanak mindent. Sajnos felesleges volt, mivel azonnal utánam jöttek. Tisztes távolságból, de nézték, hogy mi történik.

- Igen, fenyegetlek. Vissza akarlak kapni cica. És tudod, én mindig megkapom, amit akarok. – éreztem, hogy undorítóan mosolyog.

- Dale, hagyj engem békén oké? – változott a hangom inkább kérővé.

- Még találkozunk. – röhögött, majd lecsapta a telefont. Ott álltam, és azt éreztem, hogy nagy bajban vagyok. Dale nem fogja feladni, keresni fog, míg meg nem talál. Az egy állat.. mindenre képes. Az egyik barátnőjét úgy megverte, hogy a kórházban kötött ki.

- Mit akart? – rohant oda Roxi, nyomában az 5 fiúval.

- Azt mondta megkeres. – motyogtam, miközben magam elé bámultam.

- Nem tudja, hogy Londonban vagy. Ide úgy se jön el. Ne izgulj emiatt. – simított végig karomon barátnőm.

- Ki az a Dale? – kérdezte Niall.

- A volt pasim. Bepiáltatott, lefektetett, majd eldobott. Aztán persze jött az, hogy megalázott mindenki előtt, rengetegszer. – mondtam fájdalmasan és egyszerre dühösen.

- A szemét. – reagált rá Zayn.

- Jól vagyok. Nem akarok ezzel foglalkozni. – kerestem gyorsan egy kibúvót, még mielőtt megint bőgni kezdek, mint az elmúlt időben azt tettem..

                                                                ~ Louis ~

Nem értem, Liam miért nem mondja el Debbynek, hogy mit érez. Szerintem jó páros lennének.

- Debby, beszélhetnénk egy kicsit négyszemközt? – kérdeztem, a kanapén ücsörgő lánytól. Liam felé néztem, aki hálásan bámult vissza rám.

- Aha. – állt fel mosolyogva. Kimentünk az udvarra, és leültünk a napágyakra.

- Te mit érzel Liam iránt? – tettem fel neki a kérdést, mire szemei elkerekedtek, majd a földet kezdte el pásztázni. Tetszik ez a viselkedés.

- Semmit. – motyogta.

- Deb, bennem megbízhatsz. – mosolyogtam rá.

- Magam sem tudom Louis. Teljesen megőrjít a mosolyával, a szemeivel. Érted? Fogalmam sincs, mi van velem.

- Nem gondolod, hogy tudnia kéne?

- Dehogy! – vágta rá gyorsan. – Addig nem akarok lépni, míg magamban se vagyok biztos. Meg, szerintem utána se. Louis.. Liam, egy nagyon helyes srác, körülvéve szebbnél – szebb lányokkal. Úgy se foglalkozna velem. – mosolygott. Tudtam, hogy nem így gondolja, csak magának akarta ezt bebeszélni…

                                                                ~ Debby ~

Nem tudtam, Louis miért kérdezősködik Liam felől. Persze, biztos kíváncsi. De ha el meri mondani Liamnek, megölöm!

- Louis, ezt ne mondd Liamnek oké? Csak barát. Tényleg nem érzek semmit többet. – hazudtam.

- Nem fogom, ha csak te nem akarod. – mosolygott. Nagyra értékeltem benne ezt az egészet. Visszamentünk a nappaliba, én pedig levágódtam Zayn és Niall közé. Valami mesét néztek, és jót szórakoztak rajta. Hamar besötétedett, mi pedig egész nap nem csináltunk semmi értelmeset.

- Nézzünk horror filmet. – ugrott fel Zayn, majd keresgélni kezdett a DVD-k között.

- Sziasztok. – álltam fel.

- Hova mész? – lepődött meg Zayn.

- Zayn. Horrorfilm. Ha már eleve a vér látványát nem bírom, hogy nézzek horror filmet? – kacsintottam rá.

- Addig majd eltakarod a szemed. – mosolygott Liam. Mosolya megnyugtatott, melegséget éreztem belül.

- Az egész film a gyilkolászásról szól. Nem nekem való. Este egyedül alszok, és félni fogok. – kerestem még több kibúvót.

- Ne már. Majd ha rosszul leszel, elmész. Szólunk, ha ne nézz oda. – fogta meg Louis a kezem, és kezdett el húzni. Megadtam magam, elvégre a legrosszabb, ami történhet, hogy Louis ölébe hányok. Lehúzott maga mellé. Ez még jó is lett volna, de másik oldalamon Liam ült. Tudtam, hogy direkt ültetett ide. Azért, mert kezdtem kicsit mást érezni Liam iránt, nem akartam bunkózni, mivel nem érdemli meg. A film elindult, a szívem pedig őrülten kalimpálni kezdett.

- Nyugi. – suttogta Liam a fülembe. Lehelete csiklandozta a nyakamat, kirázott a hideg. Észrevehette, mivel egy mosoly kíséretében kicsit közelebb jött. Louis mikor ezt érzékelte, „véletlenül” előredőlt, és távolabb húzódott. Lesz majd mit beszélnem ezzel a gyerekkel. Liam mellkasa vállamhoz ért.. éreztem egyenletes szívverését, amit nem értettem, hiszen horror filmet nézünk. Ilyenkor az ember majd elájul az izgalomtól. Vagy, ő nem? A srácok elfelejtettek szólni, hogy takarjam el a szemem, ezért egy hatalmasat ugrottam Liam mellett, úgy megijedtem.

- Basszus. – tettem a szívemre a kezem. – Nem azt mondtátok, hogy szólni fogtok? – akadtam ki.

- Bocsi, elfelejtettük. – néztek rám bűnbánóan. Megforgattam a szemem, majd hátradőltem. Valahogy Liam közelsége megnyugtatott. Nem figyeltem a filmre, a földet bambultam. Persze pár sikításnál megugrottam, de ezt leszámítva nem volt nagy őrdöngőség. A film után álmosan nyújtózkodtam egyet, amit persze Louis rontott el azzal, hogy rám ugrott és csikizni kezdett. Hosszas nevetés után leszállt rólam, majd felsegítette a földről.

- Én most már tényleg megyek aludni. – dörzsöltem meg a szemem.

- Dehogy mész. Vegyél fel fürdőruhát. Megyünk le. – mutattak a lépcsősor felé, amely a beltéri medencéhez vezetett. Eleinte ellenkeztem, de mikor már a fiúk előttem térdelve könyörögtek, beadtam a derekam..