18.rész

                                                             ~ Szeretlek ~

- Nem. – sírtam. Sírtam? Inkább bőgtem. A könnyeim tengerként árasztották el az arcomat. A földet bámultam, és vártam Liam reakcióját. Vártam, hogy kirohan az ajtón, és itt hagy, vagy kiröhög, de nem csinált semmit. Ehelyett megpillantottam alakját mellettem, ahogy mellém húzódik.

- Deb. – suttogott. Lassan emeltem felé a fejem. Meglepett volt, és boldog? Biztos csak én látok rosszul.

- Tudom, hogy neked valamilyen csaj tetszik Liam. Tudom. Egyszerűen már nem bírtam magamban tartani.

- Igen. Az hogy tetszik, gyenge kifejezés. Szerelmes vagyok. – válaszolt. Miért? Miért osztja meg velem? Direkt kínoz?!  Tudtam, hogy sírni fogok. Az egész estét átsírom, talán megint elájulok. De nem érdekelt. – a lány neve Debby. – nyúlt a kezemért. Meglepettség? Talán szívinfarktus? Elájulás? Egyszerre éreztem, hogy mind rám jön.

- Tessék? – kérdeztem 5 oktávval magasabban. - De hát. Te azt mondtad, hogy. És aztán meg. Én meg. – kezdtem el makogni. Nem tudtam, mit mondjak. Hirtelen dolog történt. Liam betapasztotta a számat, és nem is akárhogyan. Saját szájával. Meglepődtem, és egyszerre fogott el iszonyatos boldogság. Óvatosan csókolt, mintha attól félne, hogy bármelyik percben elfutok. Pedig, nagyon nem terveztem. Minek fussak el? Óvatosan megfogta a derekam, majd az ölébe húzott anélkül, hogy számat egy percre is szabadon hagyta volna. Levegőhiány miatt kellett elhúzódjak, még ha nem is nagyon akartam. Homlokát az enyémnek döntötte, karját pedig derekam köré csavarta.

- Egész végig azon küszködtem, hogy hogyan mondjam el neked. De nem mertem. – suttogtam.

- Ez vicces.. én is ugyanezt éreztem. – mosolygott.

- Te egész végig rólam beszéltél?

- Az elejétől kezdve. – láncolt szorosabban magához. Boldog voltam, nagyon boldog. Liam az enyém, bár ha még ez elég őrültség is. – Neked viszont aludnod kéne. – hátradőlt az ágyon és húzott magával engem is. Lerakott maga mellé, majd szorosan hozzám bújt. Betakaróztunk, fejemet mellkasába temettem. Most már az alvás nem volt probléma, hiszen itt volt nekem Liam. Szíve kalimpált, pedig ez tőle nem megszokott. Nyomott a fejem búbjára egy puszit, mire felnéztem rá.

- Szeretlek. – suttogtam. Megnyalta a száját, majd egy hosszú puszit adott.

- Én is szeretlek. – simította ki a hajam a szememből. Szememet becsuktam, még közelebb bújtam hozzá, majd azonnal el is aludtam..

Arra ébredtem, hogy valaki simogatja az arcom. Óvatosan nyitottam ki a szemem, hátha ez az egész csak álom volt, és nem történt meg semmi. Liam feküdt előttem, arca 15 centire az enyémtől.

- Mondd, hogy nem álmodtam. – szorítottam össze a szemem. Mosolygott egyet, majd adott egy puszit a számra. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, majd nyakán átfontam a kezem és megcsókoltam. Átfordított a hátamra, ő pedig fölém hajolt és úgy csókolt. Kezével hasamat simogatta, én pedig pólójába nyúltam be és végigsimítottam a hasán. Egy halk nevetés hagyta el a száját. Nem bírtam megállni, hogy ne fogjam meg a hasát. Imádtam. Főleg azok a kockák.. Egy 10 perc után elváltunk egymástól, majd én a tükörhöz sétáltam, hogy megigazítsam a ruhám és a hajam. Liam mögém lépkedett és nyomott egy puszit az arcomra.

- Lennél a barátnőm Deb? – adta fel a váratlan kérdést. Amilyen váratlan volt, olyan jól esett. Gyorsan felé fordultam, majd nyomtam egy puszit a szájára.

- Tudnék neked nemet mondani? – kacsintottam rá.

- Dan nem fog kiakadni? – kérdezte, miközben két kezét csípőmre tette.

- Még nem mondjuk el neki. Majd idővel.

- Akkor csak mi ketten tudjuk?

- Csak mi ketten. – pusziltam meg újra. Az ajtó felé vettem az irányt, Liam pedig mögöttem sétált. Mielőtt kiléptem volna az ajtón, míg magához húzott és megcsókolt. Mint mindig most is fellegekben éreztem magam. A nappaliban nagy volt a csend, csak a Tv szólt halkan. Ahogy a kint lévők megpillantottak aggodalom ült ki az arcukra. Ők még nem tudták, hogy a vége a szürke napjaimnak.

- Halihó. – intettem egy hatalmas mosollyal. Eléggé furcsán néztek rám, mint egy elmebajosra.

- Jól vagy? – mért végig apa.

- Ennél jobban még soha. – kacsintottam.

- Mi történt? – cikázott Louis szeme köztem és Liam között. Ő lesz az első, akinek el fogom mondani. Talán a többinek is, kivéve apát.

- Semmi. Csak aludt. – adta a rövid választ Liam.

- Kincsem, beszélhetnénk egy percre? – állt fel apa, majd a kert felé mutatott.

- Mit csináltam? – ijedtem meg.

- Semmit. – mosolygott. Kilépdeltem előtte az ajtón, majd a nagy padig meg sem álltunk.

- Igen? – néztem rá.

- Hívott a főnököm..El kell utazzak. – fogta meg a kezem.

- Mennyi idő? – kérdeztem letörten.

- Egy hónap.  Nagyon sajnálom szívem, alig vagyok veled, de a munkám miatt van.

- Semmi baj apa. Én jól megvagyok. Tényleg. – mosolyogtam.

- Apropó, miért van ilyen jó kedved? – méricskélt.

- Nem tudom. – füllentettem.

- Az apád vagyok. Ismerlek. Fogadni mernék, hogy Liammel van valami.

- Túlságosan ismersz. – sütöttem le a szemem. – Még mielőtt azt kezdenéd találgatni, hogy lefeküdtünk, szó sincs erről. – mutattam fel az ujjam fenyegetően. Apa csak nevetett egyet.

- Összejöttetek?

- Haragszol? – haraptam alsó ajkamba.

- Dehogy haragszom. Liam a legnormálisabb mind közül. Örülök, hogy őt találtad meg. – puszilta meg a fejem búbját. Ennyit arról, hogy nem mondom el apának..