Roxitól el sem köszöntem, mivel a fürdőszobában
éppen tusolt. Bár, nem is kell, hiszen eljön. A színfal mögül fog nézni,
mert nem akarja, hogy felismerje bárki is, mint Zayn barátnője. Gyorsan
mentem, mégis figyeltem arra, hogy ne fulladjak ki nagyon, mert nem
lesz erőm táncolni. A próbateremhez érve, egy nagy fekete kocsit
pillantottam meg. Tori állt emellett a többi csapattársammal együtt.
- Hát ez? – mutattam a kocsi felé.
- Ez visz el minket a verseny színhelyére. – mosolygott Justin.
- Ja, értem.
- Te futottál? – mért végig Kym.
- Nem, csak siettem.
- Ne is. Nem szeretném, ha kifulladnál. – dorgált meg Tori.
- Ismersz már. Nem szoktam ennyitől kimerülni.
*~*~*
- A
következő csapat tagjai pedig, Tori,Willow,Tracy,Debby,Kym,Bryan,Justin
és Randy. Ők pedig, a Dance N' Beats– mondott be minket a műsorvezető
nő. Még utoljára összenéztünk, majd megvártuk, hogy elkezdődjön a zene.
Önfeledten táncoltam, jól érezte magam. Újra
felébredt bennem a versenyszellem, ami 1 éve, szinte mindig bennem volt.
A tűz, melyről azt hittem, hogy kialudt, újra fellángolt. Nagyon jó
érzés fogott el. Semmit nem rontottam el, de a csapatból senki se. Egy
emberként mozogtunk, amit a későbbiekben a zsűri meg is dicsért. 10
perces volt a tánc. Miután minden zsűritag lefirkantott valamit a
papírra, boldogan ugráltunk le a színfal mögé. Roxi nyakába vetettem
magam, aki, a többiekhez hasonlóan, nagyon boldog volt.
Éppen kiveséztünk minden apró pici dolgot is a
saját öltözőnkben, mikor a telefonom csörögni kezdett. Amint
megpillantottam, hogy ki az, boldogan kaptam fel, és kirohantam a
folyosóra.
- Szia. – köszöntem bele.
- Debby, annyira fantasztikusak voltatok. Végig láttuk az egészet. Nagyon ügyes vagy. – motyogott Liam a telefonba.
- Tetszett? – nevettem.
- Imádtam. – éreztem a hangján, hogy mosolyog. – Hiányzol. – váltott át komoly hangnembe.
- Te is, nagyon. De, már csak 3 és fél hét. – nyögtem fájdalmasan. Ez egyáltalán nem vigasztalt. Az még nagyon sok idő.
- Szeretlek.
- Én
is, nagyon. Csak egyszer gyere vissza. El sem engedlek, soha többet. –
mosolyogtam, miközben hátamat a hideg falnak döntöttem.
- Teljesen mértékben egyet értek veled. – nevetett.
- Most mennem kell, szeretlek. – köszöntem el, mikor az utolsó csapat is lejött a színpadról.
- Este majd beszélünk?
- Mindenféleképpen. – mosolyogtam, majd letettem a telefont.
- A barátod volt? – jött a hátam mögül a kérdés. Randy állt ott, hátát a falnak támasztva, zsebre tett kezekkel figyelt.
- Aha. – mosolyogtam.
- Debby, te szerelmes vagy? Tényleg szereted ezt a srácot? – fúrta pillantását az enyémbe.
- Igen.
Nagyon. – válaszoltam bizonytalanul. Nem azért voltam bizonytalan, mert
kételkedtem az érzéseimben, hanem, mert Randy-től furcsálltam ezt a
kérdést.
- Srácok, gyertek, eredményhirdetés. – futott mellém Tori, majd elkapta a kezem, és húzni kezdett a színpad felé.
*~*~*
- Nagyon
sok fantasztikus táncost láttunk a mai versenyen. Nagyon megdicsérünk
titeket, elképesztő, ahogy táncolni tudtok. Itt már nincsenek kezdő
táncosok, mindannyian profik vagytok, leszámítva azt, hogy mióta
táncoltok. Nagyon remélem, hogy ebben az úgynevezett szakmában akartok
maradni. Kár lenne abbahagyni. Mindannyian egy kis csodák vagytok. –
mondta el lassan a zsűri elnök. Ezt minden versenyen elmondják. Jók
voltatok, de.. most jön a „de” szócska. – De.. – Na, mit mondtam?! –
Csak 3 csapatot tudunk kiemelni, akik a dobogós 3-ban vannak benne. Az
első helyezettek jutalma egy kupa, saját póló, felírva rá a csapat név,
és a dátum, saját táncterem, melyet mi biztosítunk nekik fél évig, és
persze tovább lépnek, és részt vesznek az országos megmérkőzésen, ahol
már országunkat fogják képviselni. – igen.. míg ezt elmondta eltelt 10
perc. Mondja már ki!
- A
harmadik helyezett. – hatásszünet, 1 perces. - Dancers of the Ring.. –
kiáltotta be a mikrofonba a vegyes csapat nevét. 2 fiú és 3 lány volt a
csapatban. Boldogan mentek érte, de látszott az arcukon, hogy az első
helynek jobban örülnének.
- A
második helyezett.. – ismét hatásszünet. Ez minden versenynél így van.
Húzzák az agyunkat. - Dancing Angels.. – enyhén egoista név, ráadásul
úgy, hogy 4 szőke picsa vonult ki, vagyis inkább riszálta ki magát a
nyereményért. Arcukon műmosoly, tudtam, hogy jobbra számítanak.
- És
végül, de nem utolsó sorban. Az első helyezett. – nyitott ki egy
borítékot. Nem tudott volna megjegyezni 3 csapatnevet? Rövidtávú
memória. – a Dance N' Beats.. – kiáltott. Tori egyből magasba ugrott, de
egy tizedmásodpercnyi késéssel mi is követtük. Kiballagtunk a
nyereményért, kezet fogtunk a bajszos kis emberkével, majd
visszaballagtunk a helyünkre. Valójában, azt nem mondta, hogy érmét is
nyerni fogunk. Azonnal a nyakamba raktam, már most imádtam. Még
elmondott valami búcsú szöveget, meg, hogy azok se csüggedjenek, akik
nem nyertek. Nem nagyon tudtam figyelni, a kis medaliont figyeltem,
ahogy a nyakamba csüng. Újra nyerni.. fantasztikus érzés volt,
leírhatatlan. Vége lett a versenynek, nekünk pedig oda kellett menni még
megbeszélni az országos verseny részleteit. Megkaptuk a dátumot, a
számlistát, egy telefonszámot, ahol még egyeztetni fogunk. Miután ezzel
megvoltunk, boldogan vonultunk le a színpadról. Legnagyobb
meglepetésemre a „Dancing Angels” tagjai vártak minket, karba tett
kézzel. Ez sem sejtet semmi jót.
- Gratulálok Tori Boster. – mondta rengeteg gúnnyal a hangjában a szőke. Vasalt haját ide-oda lóbálta a szél, szemében düh égett.
- Tudom, hogy nem örülsz. De tudod, ez nekem nem veszi el a kedvem, hiszen nyertünk. – mutatta fel Tori, a kezében lévő serleget.
- Látom szereztél magadnak egy kezdőt. – bökött felém fejével, mint ha meg sem hallotta volna, amit az előbb Tori mondott.
- Tudod Ricki, ez a „kezdő” – mutatta az idézőjeleket Willow. – bármikor, és bárhol letáncolna mindannyiótokat.
- Azt mondod? - húzta ki magát a szőke ciklon.
- Azt. – vágta rá egyből Kym.
- Én benne vagyok. Mikor és hol? – nézett rám.
- Hé, hé. Ebbe nekem is van egy kis beleszólásom. – emeltem fel a hangom, mielőtt Tori nyitott szájából, hang távozott volna.
- Mi
van kicsi, berezeltél? – nézett rám egy göndör hajú szőke csaj. Annyira
látszott, hogy alapjáraton ő nem ilyen tuskó, csak megjátssza magát.
- Szó
sincs erről, de nem akarok a gyerekes kis vitáitokban részt venni.
Intézzétek ezt el egymás között, engem pedig hagyjatok ki belőle. –
hunyorogtam, majd otthagytam őket..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése