29.rész

Sziasztok! :) 7 komi, és hozom az új részt! Remélem, tetszik a legújabb dizájn.:D Véleményeket várok, remélem ide is velem tartotok. Jobb oldalt találtok szavazást, sokat segítenétek vele.:) A rész legalján véleményt nyilváníthattok, hogy tetszik-e a rész, vagy sem. Ha nincs kedvetek komizni, akkor csak voksoljatok a "tetszik" vagy esetleg a "nem tetszik" válaszra. Bízok benne, hogy minden olvasóm aktív marad, és netán újak is jelentkezni fognak majd.:) Jó olvasást!

                                   
                                    ~ Betelt a pohár! ~                         

                                       ~ 2 hét múlva ~

Jézusom, Jézusom, már „csak” 1 hét. Komolyan, már úgy nézek ki, mint egy elvont pszichés beteg. Hiányom van Liam után.  A csókja, az illata, az érintése, a közös éjszakáink, ahogy ölébe húz, és arcomat vállába fúrom. Egyszerűen, minden. Roxi is hasonló állapotban van, annyi különbséggel, hogy ő napi szinten 4-5-ször beszél a srácokkal. De én nem, mert mindig próbán vagyok. Nem mintha bánnám, mert szeretem, csak nehéz úgy koncentrálni, hogy közben a másodperceket számolom magamban. Csak egyszer jöjjön vissza Liam, soha többé nem engedem el. Persze ez nem igaz, hiszen sok ilyen lesz még, de reménykedem benne, hogy nem mostanság.

Ricki téma? Romlott. Eleinte tűrtem, hogy napi szinten zaklat, és beszólogat. Sőt.. közös a próbatermünk. Azt elfelejtették említeni, hogy a 1. és 2. helyezett megosztja a próbatermet. 2 órán át a miénk, aztán az övéké. Persze, mindig hamarabb jönnek, hogy be tudjanak szólogatni. Nem érdekel, hogy szekálnak, de a Liam témára kivételesen ingerült vagyok. Egyfolytában azt hangoztatja, hogy nem szeretem. Múltkor már leordítottam a haját is, úgy felmérgelt. Közel járok már hozzá, hogy kicsit átrendezzem az arcberendezését. Nagyon nehéz engem dühbe kergetni, de ha egyszer sikerül, nincs visszaút.

Szerdai nap volt, száz ágról sütött a napocska, én pedig ahelyett, hogy napoztam volna, vagy élveztem volna bármi mást, a próbateremben rohadtam. Kivételesen rosszul ment a tánc, elegem volt, hogy mindent elrontok. Ricki persze minden egyes mozdulatomnál beszólt, próbáltam fékezni magam. Végül, inkább haza mentem, mert feleslegesnek találtam, ha ott maradok. Úgyse csinálok semmit, inkább otthon szenvedek. Utam során nem akadt társaságom, csendben ballagtam.

- Hé, Thorel. – szólítottak meg a hátam mögül. Ez az ismerős hang.

- Mi van? – kérdeztem, meg sem fordulva.

- Tudom, mi a te bajod. – röhögött gúnyosan.

- Komolyan? Nem érdekel. – tettem kezem a kilincsre és benyitottam. Roxi a kanapén ült, a srácokkal beszélt. Az ajtót becsuktam, vagyis csak akartam, mivel Ricki lábával megakadályozta, és egyszerűen belépett és felém sétált.

- Sajnáltatod magad, és ez csak egy trükk. Neked nem is hiányzik Liam. Csak öntelt kis dög vagy, ki akarod sajátítani magadnak, közben leszarod, mi van vele. Tudok mindent, ne is tagadd. Álszent kis – itt egy szó jött, amellyel az útszéli embereket szokták becézni. – vagy. – annyira nem akartam egy szappanoperába tartozni, hogy foglalkozzak a hisztis csajokkal, de betelt a pohár. Mit pofázik nekem? Semmit nem tud az életemről. Semmit!

- Takarodj innen még szépen mondom! – sziszegtem, és az ajtó felé mutattam.

- Tudod, neked az a karkötő nem jelent semmit. A hírnév, ami fontos neked. Liam ezerszer jobban járna velem, meg tudnám neki mutatni mi az igazi szerelem. De te. Csak kihasználod. – csurig volt a pohár. Elborult az agyam. Soha nem verekedtem még, senkit nem ütöttem meg. Idáig. A kis szőkeség felé fordultam, gyorsan átszeltem azt az egy méter távolságot, majd olyan erősen vágtam pofon, hogy rogyva esett össze a földön. A barátnői csak megszeppenve álltak mögötte.

- Szeretem Liamet, és nem fogom egy ilyen kis senkiházinak ezt bizonygatni. Nem tartozom neked magyarázattal, akadj le rólam. Most pedig vigyétek innen. – néztem barátnőire. Segítettek neki felállni, de még mielőtt kivitték volna, elkaptam a hajkoronáját, belemarkoltam, és fejét magam felé fordítottam.

- Most csak egy pofont kaptál. De ha még egyszer beleszólsz a magánügyeimbe, kórházba juttatlak. Érhető voltam? – kiabáltam magamon kívül. Nyögött egy „igen”-t majd kiléptek az ajtón. Becsaptam, kezemet pedig erősen az ajtónak ütve döntöttem neki a fejem.

- Debby. – suttogta Zayn. Megismertem a hangját.

- Bocsi, majd beszélünk, de most felmegyek. – beszéltem, felkaptam a táskám, és felvágtattam az emeletre. A táskámat bedobtam a sarokba, majd a fejemet az egyik párnába temetve ordítottam egy hatalmasat. Alig, hogy ezzel a kis ideglevezetéssel végeztem, a telefonom új SMS-t jelzett. „Szeretlek!” - olvastam hangosan. Liam írta. Mosoly terült szét az arcomon, majd a zsebembe csúsztattam a kis készüléket.