30.rész

Sziasztok! Annyira örülök, bár az utóbbi időben csak ezt hallhattátok tőlem. A statisztikák szerint, 370 oldalmegjelenítés történt már. Köszönöm szépen! A szavazásban - mind a kettőben - részt vesztek, és ezt is köszönöm! 10 tetszik érkezett az előző részhez, és a 7 komi is hamar meglett. Nagyon jól esik az aktivitásotok, remélem, így maradtok majd sokáig! Nem papolok tovább, itt az új rész! 7 komi vagy 12 tetszik, és hozom az új részt! Persze, mindkettőnek nagyon örülök, főleg egyszerre!:D Jó olvasást!:)

                                                            ~ Kevin! ~

                                                             

                                       ~ másnap ~

Mikor reggel kinyílt a szemem, egyből az ugrott be, hogy 1 hét, és jönnek haza a srácok. Boldogan ugráltam el a fürdőig, rendbe hoztam magam, fogat mostam, majd a lépcsőn baktattam lefelé. Az utolsó lépcsőfokban majdnem orra estem, de megúsztam.

- Te mit csinálsz? – röhögött Roxi.

- Szokásomhoz híven, majdnem orra estem. Mi van veled? – értem mellé.

- Mi lenne? – nevetett. Száján minta a mosoly odafagyott volna.

- Miért mosolyogsz úgy, mint egy elmebajos? – nevettem.

- Csak jó kedvem van.

- Gyanús vagy nekem. De inkább nem feltételezem, hogy készülsz valamire. Ahelyett csak kimegyek a konyhába, és csinálok magamnak valami kaját.

- Ne. – kiabált, majd megragadta a karom.

- Miért ne?

- Ő.. – gondolkozott. – Beszélnünk kell. – állt fel, majd az előző helyére lerántott engem, és leült velem szembe.

- Mondjad. – motyogtam. Nagyon furcsa volt nekem ez az egész.

- Nagyon tetszett, ahogy tegnap leütötted azt a csajt. Nagyon jó volt nézni. – hiába beszélt, látszott rajta, hogy gondolatai máshol járnak.

- Jól van kislány, elegem van. – álltam fel.

- Mi a baj? – lepődött meg.

- Mi folyik itt? Úgy mosolyogsz, mint aki megtudta, hogy terhes lett. Soha nem szoktál ilyen lenni reggelente. Tudsz valamit, amit én nem.

- Hát tudod. – sütötte le a szemét.

- Te terhes vagy? – sipákoltam. Meglepődtem saját hangomon.

- Hülye állat. – állt fel ő is. – Nem vagyok terhes. – röhögött. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel.

- Akkor mégis mi az?

- Van egy meglepetésem.

- Micsoda? – hunyorogtam felé.

- Gyere. – fogta meg a kezem, majd a szoba másik szélébe ültetett le. Hátrált 2 lépést, majd a másik irányba bámult.

- Ennyire nagy? – nevettem. Nem válaszolt, még mindig ugyanabba az irányba bámult. Oldalra néztem, és megláttam magam mellett egy tárgyat, melynek semmi keresnivalója nem volt itt.

- Kevin? – értetlenkedtem. – Kevin. – nyílt nagyra a szemem. – Kevin!! – kaptam fel a madarat, és sikítva ugrottam fel. A könnyek elárasztották az arcomat, ahogy az 5 fiú szépen lassan kicsoszogott velem szembe. Roxi kezébe dobtam a madarat, majd olyan gyorsasággal, ahogyan eddig még soha, rohantam oda Liamhez. Hatalmas erővel vágódhattam neki, mivel mellkasom sajogni kezdett, de nem érdekelt. Szorosan fogtam magamhoz, attól féltem, hogy megfojtom, de ez sem érdekelt. Csak bömböltem, arcomat pedig nyakába fúrva szívtam be édes illatát.

- Debby. – suttogta, miközben hátamat simogatta.

     

                                                                    ~*~*~

Miután kicsit lenyugodtam, végigölelgettem a srácokat. A megnyugodás alatt azt értem, hogy nem volt rohamom. Sírni sírtam, de már nem annyira. A kanapéra ültünk le, Liam az ölébe húzva láncolt magához.

- Ti, hogy-hogy itt? – törölgettem a szemem.

- Az utolsó koncertállomást le kellett fújni, ezért hamarabb hazajöttünk. – válaszolt Zayn, kinek ölében Roxi foglalt helyet.

- Te tudtál erről? – néztem Roxira vádlón.

- Nem. Ma reggel, mikor felkeltem itt találtam őket. – mosolygott.

- Ugyanazt csinálta, amit te. – nevetett Louis.

- Annyira hiányoztatok már. – bújtam közelebb Liamhez.

Miután az egész napot szó szerint átbeszélgettük, megfogtam Liam kezét, és szoba felé kezdtem húzni. A lépcső felénél átvette az irányítást, ölbe kapott, a szobaajtót – miután bementünk – berúgta a lábával, letett az ágyra, és szenvedélyesen megcsókolt. Komolyan, azt éreztem, amit az első csókunknál. Bizsergett a gyomrom, a szívem felrobbanni készült, és ziháltam. Kezét átcsúsztatta a derekam alatt, és szorosan magához húzott, én pedig nyakánál fogva láncoltam össze magunkat. Annyira jó volt újra érezni őt. Ahogy megcsókolt, ahogy gyengéden végigsimít gerincem vonalán. Elképesztően hiányzott már. Egy 5 perc után zihálva váltam el tőle. Arcát a vállamba fúrta, kezével pedig még szorosabban karolt át.

- Szeretlek. – suttogtam.

- Én is, nagyon. Ha tudnád, mennyire hiányoztál. – emelte fel fejét, és újra megcsókolt.

                                                      ~ 2 óra múlva ~

Az ágyon ültünk, valami hülye filmet néztünk. Nem tudtam rá odafigyelni, túlságosan el voltam foglalva Liam szájával. Nem telt el úgy 5 perc, hogy ne csókolóztunk volna. Annyira hiányzott már, be kellett hozni a lemaradásunkat. Az ajtón kopogást hallottunk, ezért akaratlanul, de elváltunk egymástól.

- Ki vagy? – kiabáltam ki.

- Egy éhes, szőke, ír kasza nova. – röhögött Niall. – Tudom, hogy már unalmas, de nem akarsz valamit csinálni? 5 hétig mű kaján éltünk. – mosolyra húzódott a szám, nyomtam egy puszit Liam szájára, majd feltápászkodtam az ágyról, és ajtót nyitottam: Niall állt előttem, keze zsebre téve, és alsó ajkát rágcsálta.

- Lepjelek meg? – nevettem.

- Köszönöm. – ölelt meg.

- Ezt ne köszönd. – viszonoztam ölelését..