32.rész

Sziasztok!:) 834 oldalmegjelenítés, köszönöm szépen! Nem mondom el, szerintem tudjátok, hogy imádlak benneteket, és nagyon jól esik. A részről csak annyit, hogy próbáltam kicsit hosszabbra írni, és most már, tényleg, a hosszúságot tekintve, próbálkozok a nagyobb részekkel. Az előző részhez 15 tetszik-et, és 1 komit kaptam. Nagyon szépen kérek mindenkit, hogy szánjon rám 10-15 másodpercet, és a szavazáson kívül, írjon nekem. *kiskutyaszemek* Mint mondtam, a szavazásnak is nagyon örülök, de a komi jobban esik, egy nagyon picit. 16 tetszik, vagy 7 komi, és hozom az új részt! Jó olvasást!:)

                                                 ~ Valahol, legbelül ~

Hamar eljött az 5 óra. Roxi nagyon ellenezte, hogy elmenjek, a fiúk véleménye pedig eléggé megoszlott. Nem akartam rájuk hallgatni, hiszen a többség azt akarta, hogy ne menjek el. Ennek ellenére, adok egy esélyt Rickinek. Nem vittem túlzásba az öltözést, egy térdnadrágot, és egy pólót vettem magamra, alap sminkkel karöltve. A nappaliban ültem, a többiekkel beszélgettem, mikor csöngettek.

- Megjött. – forgatta a szemét Roxi. – Én a helyedben..

- Tudom, leszarnád a csajt. De én nem ilyen vagyok. – kacsintottam rá, nyomtam egy puszit Liam szájára, majd az ajtó felé vettem az irányt. A telefonomat a zsebembe csúsztattam. Mikor az ajtót kinyitottam, Ricki állt előttem, elég hülye, fogalmazzunk úgy, hogy bűnbánó arccal.

- Helló. – köszöntem.

- Szia. – nézett rám.

- Elmentem, sziasztok. – kiabáltam be, majd becsuktam magam mögött az ajtót. Csendben lépkedtünk egymás mellett, de úgy döntöttem, hogy nem én fogok beszélgetést kezdeményezni. Egy közeli kávézóba ültünk be, és a meleg italt szürcsölve nézelődtünk.

- Most is ott voltak nálatok? – kérdezte Ricki.

- A One Direction-ös srácok?

- Aha. – mosolygott.

- Igen, mindig ott vannak. – adtam az egyszerű választ. Nem állt szándékomban bunkózni, de ne higgye, hogy megbocsátottam. Amikor végeztünk, készültem fizetni.

- Hagyd csak. – vette elő a pénz Ricki. – A vendégem voltál.

- Kösz. – mosolyogtam. Miután ezt lerendeztük, a part felé ballagtunk tovább, ismét csendben. Leültünk a homokba, és néztük, a parton pancsoló gyerekeket.

- Figyelj Debby.. – kezdett bele Ricki. Na, végre. Erre vártam. Ránéztem, ő pedig látva, hogy ráfigyeltem, folytatta. – Én nagyon sajnálom, hogy olyan kiállhatatlan voltam veled. Egyszerűen, csak, féltékeny voltam rád, hiszen neked minden összejött. Remekül táncolsz, csinos vagy, szép vagy, ráadásul Liam a pasid, rengeteg barátod van, és One Direction-ös srácok nálatok laknak. Ez őrület, bár, gondolom, ezt magadtól is tudod. Nagyon tisztában vagyok vele, hogy már esélyem se lenne arra, hogy összebarátkozzunk, de, azt el szeretném érni, hogy ne gyűlölettel gondolj rám. Megérdemeltem azt a pofont, teljes mértékben. – az utolsó mondatot halkan mondta, de pillantását egy percre se vette le rólam. Őszintén, komolyan láttam, hogy nem hazudik, tényleg így gondolja. Egy nagyot sóhajtottam, és a cipőfűzőmet kezdtem el tanulmányozni.

- Ricki. – kezdtem bele. – Nem gondolok rád gyűlölettel, bár nem mondom, hogy eddig nem így volt, mert de. Neked van barátod? – meglepődött a kérdésem hallatán, zavarba jött, de aztán egy fájdalmasat fújtatott és rám nézett.

- Nincs. 3 napja szakítottunk. Szintén, a viselkedésem miatt.

- Figyelj, én nem hiszem, hogy rossz ember vagy. Tényleg, legbelül, nagyon mélyen, biztos tök jó fej vagy, és lehet veled hülyéskedni. Miért akadtál ki rám ennyire? Nem hinném, hogy féltékenység, mert te is gyönyörű vagy.

- Mert neked mindened meg van, és semmi gondod az életre.

- Komolyan így látod? – mosolyogtam. Egy óvatost bólintott.

- Mert, nem?

- Meghaltak a nagyszüleim, akikhez nagyon közel álltam. Chicagóban sokan néztek le, komolyan, a suliban én voltam a kis különc. A szüleim elváltak. Minden nyáron Londonban vagyok, de apát alig látom, még így is, hiszen, mindig dolgozik. Liam-et és a fiúkat nem láttam 6 teljes hétig. Követnek a paparazzik, minden lépésemet sasolják. Volt egy pasim, akinek csak addig kellettem, még ágyba vitt, aztán dobott, most pedig meg akar keresni. Az én életem sem tökéletes.

- Nagyon sajnálom, nem tudtam. Pedig, tényleg, kívülálló szemmel nézve, tökéletes életed van.

- Ricki. – fordultam felé egész testemmel. – Megbocsátok neked, mert látom, hogy tényleg sajnálod. Adok egy tanácsot, nem kell megfogadnod, te tudod. Szerintem az a Ricki, aki most vagy, ezerszer könnyebben barátkozna, és találna magának pasit, mint a hiszti királynő.

- Köszönöm szépen. – mosolygott. Széttártam a kezem, és megöleltem. Valójában kicsit vártam, hogy hátha most ránt elő egy kést, és hátba szúr, de semmi ilyesmi nem történt. Nem gondoltam volna az elején, hogy egyszer, vele fogok ölelkezni..

                                                                 ~*~*~

- Köszönök mindent. – ölelt meg Ricki, már az ajtónkban.

- Majd a próbán találkozunk.

- Az biztos. – kacsintott rám, majd távozott. Egy kicsit még néztem távolodó alakját, majd belépkedtem az ajtón.

- Hát a többiek? – kérdeztem, a Tv-t bámuló Liam-et.

- Lent vannak. – bökött, a beltéri medencéhez vezető lépcsősor felé. – Hogy ment? – ölelte át a derekam, és nyomott egy puszit a számra.

- Egész jól, sőt. Megbocsátottam neki. Kiderült, hogy tök jó fej a csaj.

- Mondtam már, hogy büszke vagyok rád? – döntötte homlokát az enyémnek.

- Még nem. – mosolyogtam.

- Akkor most mondom. – csókolt meg.

Leültünk a kanapéra, és folytattuk, most már kettesben a Tv-zést. Liam ölében ültem, aki néha-néha magához húzott és megcsókolt. Minden egyes csóknál tudatosul bennem, hogy mennyire szerencsés lány vagyok. Még Roxinak Zayn, addig nekem, Liam a félisten. A saját félistenem.

Egy 10 perce nézhettünk valami hülye mesét, mikor a többiek jöttek, vagyis inkább rohantak fel. Harry állt legelöl, az orrát fogta, keze tiszta piros volt.

- Atyaég, te mi az Istent csináltál? – pattantam fel Liam öléből, aki eléggé megijedt, szerintem már félig aludt.

- Rosszul ugrott a medencébe, és beverte az orrát. – mondta Louis. Odasétáltam, de amint megéreztem a vér szagát, és közelebbről láttam, engem is elkapott a rosszullét.

- Bocsi Harry, de ha továbbra is itt maradok, elájulok. – csuktam be a szemem. Már forgott velem a szoba, majdnem elestem, mikor Liam mögöttem termett és elkapott.

- Jól vagy? – húzott magához.

- Aha. Azt hiszem. – nevettem kínosan.

- Lesápadtál. – simogatta meg az arcom. A többiek már a konyhában voltak, és kerestek valamit, hogy elállítsák Harry vérző orrát.

- Srácok, nem kéne látnia egy orvosnak? – beszéltem, de nem néztem rájuk, hanem Liam szemeivel voltam elfoglalva.

- Ez nem is olyan rossz ötlet. – kapta fel a telefont Louis, és már hívta is a sofőrjüket. Egy 5 perc múlva az autó előttünk fékezett le. Mindenki beült a kocsiba, kivétel Liam és én. Nem bírtam a vér, és a kórház látványát, Liam pedig nem akart egyedül hagyni. A motor felbőgött, és már el is tűnt a kocsi a kis utcában.

- Remélem nincs nagy baj. – suttogta Liam a fülembe.

- Én is nagyon. – meredtem, az egyre távolodó kocsi felé..