5.rész

                                                     ~ Szomszédok ~

- Te honnan ismered ezeket? – mutattam az 5 jómadár felé. Az „ezek” szó hallatán kicsit felmordultak, lehet bunkó megfogalmazás volt, de nem érdekelt.

- Hát, ők a szomszédjaim. – mondta olyan nyugodtsággal, mint ha ez természetes lenne.

- Hogy mi? – kérdeztem megint. – Oké, szerintem, én most kicsit kimegyek. – álltam fel az ágyról.

- Rosszul vagy? – kérdezte Roxi.

- Szerinted? Lecsapnak egy ajtóval, a kórházban ébredek fel.. kiderül, hogy apa szomszédjai a One Direction. És ezen ne lennék rosszul? Nekem ez sok. – mondtam, majd kimentem és rájuk csuktam az ajtót. Amint távolodtam egy 5 lépést, az ajtó kinyílt, és valaki utánam jöhetett. Azt hittem apa, ezért belekezdtem a mondandómba úgy, hogy meg sem fordultam.

- Tudtad, hogy ki nem állhatom őket, és nem mondtad, hogy a szomszédjaid. Miért nem? – fordultam vele szembe. Eléggé meglepődtem, mikor egy magas oldalra fésült barna hajú sráccal találtam szembe magam.

- Szia, Liam vagyok. – nyújtotta felém a kezét.

- Én meg Debby. – viszonoztam a mozdulatát.

- Beszélhetnénk? – kérdezte, majd a pad felé mutatott.

- Figyelj, semmi szükség a jó pofizásra. Figyelj, sajnálom, ha bunkó voltam, de nem kell eljátszani, hogy érdekel, mi van velem.

- Pedig érdekel. – mosolygott.

- Már miért érdekelne?

- Mert apud az egyik legjobb haverom. Csak érdekel, hogy jól van-e a lánya. – kacsintott rám, majd megfogta a kezem, és elkezdett húzni egy pad felé. Leült, majd engem is lehúzott maga mellé. Nagyon nem értettem miért foglalkozik velem.

- Liam, tényleg nem kell. – kezdtem el, de közbevágott.

- Várj. Próbáld meg úgy mondani, mint ha egy teljesen normális srác lennék, akit nem utálsz. – mondta. Értetlenül néztem rá. – Figyelj. Azért nem kell utálnod, mert nem ismersz. Ki tudja, ha megismernél, lehet, csípnéd a fejem.

- Az ki van zárva. – nevettem.

- Mert? Mi rossz van bennem? – elgondolkoztatott. Most tényleg.. Mi rossz van benne? Utánam jött, egész végig kedves maradt, érdekli, mi van velem, és nem bunkózik annak ellenére, hogy én igen. Valószínűleg láthatta, hogy nem tudok mit mondani. – Hogy híres vagyok? Annak semmi köze hozzám. Nem vette el az eszemet. Egy normális srác vagyok, ahogy te egy normális lány. – megfogott a beszéde. Igaza van. Ő olyan más. Vagy.. a többi is ilyen lenne, csak én nem adtam nekik esélyt az ismerkedésre?

- Sajnálom. – nyögtem ki végül. – Én nem akartam bunkózni, csak nem vagyok oda a hírességekért.

- Aláírom, hogy van, aki elszállt, de mi nem, hidd el. Örülünk, hogy itt tartunk ahol most. – mosolygott. Felállt és felém nyújtotta a kezét. – Ígérd meg, hogy legalább egy esélyt adsz a srácoknak.

- Oké. – forgattam meg a szemem, majd visszaballagtunk a kis terembe. Mikor beléptünk mindenki elhalkult, és minket bámultak. Vagyis, csak engem. Leültem az ágy szélére, apa mellé, majd beszélni kezdtem.

- Sajnálom, hogy bunkó voltam. Nem akartam. Nem ismerlek benneteket, és úgy ítélkeztem. Bocsi. – mondtam, annyi érzéssel, amennyivel csak tudtam.

- Aszta Liam, mit mondtál neki? – nézett apa Liamre. – Nagyon ritka, hogy Deb megbánjon valamit. Mit csináltál vele?

- Én semmit. Csak elmondtam, hogy nem vagyunk kiállhatatlan sztárocskák. – nevetett.

- Tényleg nem azok. Én csípem a fejüket. – bokszolt bele apa a göndör vállába.

- Oké, oké. Elég lesz a fényezésből. – emeltem fel a kezem, melyre nevetni kezdtek. Idegesített, hogy nem tudom a nevüket. – Lehet kicsit gáz, hogy nem tudom a neveteket, de ez van. Elmondanátok? – küldtem feléjük egy angyali mosolyt.

- Szia, Louis William Tomlinson vagyok. – nyújtott a kezét.

- Én meg Debby Thorel. – sorra elmondták a nevüket, én is vissza, majd mikor végeztem, próbáltam tárolni az elhangzottakat, hogy ne felejtsem el.

- Szerintem ideje lenne hazamenni. – bökdösött meg apa.

- Szerintem is. Elegem van a mai napból. – fogtam meg a fejem.

- Bocsi, én tényleg nem akartam. – mentegetőzött Harry.

- Oké, nem baj. De ha majd én is fejbe váglak egy ajtóval ne lepődj meg. – arca meglepetté változott. – Csak hülyültem. – nevettem. A megkönnyebbülést véltem felfedezni az arcán. Tényleg ilyen vérszomjas amazonnak látszok?..