Sziasztok! Most kivételesen nem részt hoztam, hanem egy kérdéssel rukkolnék elő. Most jelenleg 2 blogot tartok fent, de már a harmadik is készen van, csak még nem hoztam nyilvánosságra. Na szóval, ez eddig nem is lényeg. Azt szeretném, közölni, vagyis inkább kérdezni, hogy melyik blogot fejezzem be előbb? Mármint úgy értem, hogy most az egyiket a kettő közül kicsit pihenni küldöm, de csak addig, míg a másikat be nem fejezem. Egyszerre furcsa 2 blogot is működtetni, főleg, mikor nincs ihlet, de már megvannak a tetszik-ek, és a komik. Az lenne a kérésem, hogy írjátok le komiban, melyik blogot tegyem első helyre. Ismétlem, a másikat sem zárom be, csak addig nem fogok rá részt hozni, míg a másikat be nem fejezem. Talán egy kis segítség az, hogy a Lisás kicsit előrébb jár a cselekményekkel, mint a Debby-s, de döntsetek ti, melyik érdekel jobban. Ha nem lesz egyhangú, akkor megszámolom, hogy melyik mellett vagytok többen. Erre szerintem egy olyan 6-7 napot szánok, aztán meglátjuk mi lesz. Nem köszönök el, hiszen élek, jelen leszek, és hozni fogom a részeket a kiválasztott blogra.
A másik közölni valóm, ami nem annyira fontos mint az előző, hogy a múltkori szavazás eredménye az volt, hogy mind az 5 fiúról írjak majd törit. Már megnyitottam az újat, az első rész már fent is van, és ha minden úgy alakul, ahogy szerettem volna, akkor ha ezt a 2 blogot befejezem, megnyitom. A főszereplőjét még nem árulom el, rájöttök majd magatoktól is.
Ennyit szerettem volna mondani, azt hiszem. Mindenki, aki ezt most elolvasta, és rendszeres látogatója az oldalaimnak, az legyen szíves írjon egy komit, nagy segítség lenne nekem. Addig is kellemes pihenést nektek!:)
Szia :) Bevallom őszintén, hogy a másik blogodat nem szoktam olvasni :/
VálaszTörlésÉn nagyon szeretem ezt a töridet és szeretném, ha ezt folytatnád. Szomorú lennék, ha pont ezt hagynád - ahogy te fogalmaztál- pihenni. De hát majd meglátjuk, hogy a többiek melyikre szavaznak :D
Tehát az én voksom ERRE a blogra esik. :)
Puszi <3
Köszi!:)
Törlésszia én mindkét blogodat szoktam rendszeresen olvasni de hozzám a másik kicsit közelebb áll és szeretném ha ezt szüneteltetnéd :D
VálaszTörlésKöszi!:D
TörlésÉn is a másik blog folytatására szavazok :)
VálaszTörlésÉn is! :))
VálaszTörlésKöszi.:)
TörlésÉn is a másik blog folytatására szavazok bár mindkettő nagyon-nagyon jó :) nagyon ügyes vagy :) de szerintem EZT szüneteltesd egy kicsit és a másikat írd tovább :) xxx
VálaszTörlésKöszi!:) xx.
TörlésÉn azt szeretném, ha ezt folytatnád :)
VálaszTörlésKöszi!:)
TörlésÉn is azt szeretném hogy ezt folytasd :)
VálaszTörlésKöszi!:)
TörlésSzia :) Én is erre a blogra szavazok :) Ezt kéne folytatnod, hogy ez is elérje az annyi rész, mint a másik ;)
VálaszTörlésSzia.:) Köszi!:)
TörlésÉn erre a blogra szavazok!Mindkettőt olvasom és nagyon jók! De nekem mindig is ez volt a kedvencem más blogok közül is!:)
VálaszTörlésSzia :) Szerintem is ezt a blogodat kéne folytatnod, mert már az elejétől kezdve olvasom és nem is szeretném abbahagyni, mert egyszerűen imádom :) Szerintem a másikat pihentesd egy kicsit. :) Remélem, segítettem valamennyit :)
VálaszTörlésKöszi!:) Igen, segítettél!;)
TörlésSzerintem ezt folytasd :)
VálaszTörlésÉn is egyetértek abban, hogy ezt kéne folytatnod :P
VálaszTörlésKöszi!:D
TörlésÉn a másik blog folytatására szavazok :)
VálaszTörlésÉn erre szavazok :) Ezt folytasd :)
VálaszTörlésKöszi!:)
TörlésSzeretem Debbyt de Lisát jobban :P a másikat folytasd :D
VálaszTörlésKöszi.:D
TörlésLisát folytasd ! :))
VálaszTörlésA másikat folytasd légyszi ! Mindekettő jó de azt jobban szeretem :)
VálaszTörlésSzerintem is a MÁSIKAT kellene tovább írnod !
VálaszTörléspuszi ! :)
Hú mindenképp LISA :)
VálaszTörlésKöszi!:)
TörlésSzia.en erre a blogra szavazok mert a masikat meg nem olvastam de lehet hogy abba is beleolvasok.most erre a blogra szavazok.:)
VálaszTörlésKöszi!:)
TörlésSzeerintem mind 2 blog nagyon jó de valamiért Lisát jobban kedvelem ! AZT folytasd légyszi !!! :)
VálaszTörlésKöszi!:)
TörlésSzerintem inkább Lisát folytasd !!! :)
VálaszTörlésKöszi!:)
TörlésLisásat!!
VálaszTörlésKöszi!:)
Törlésszerintem is a másikat:))
VálaszTörlésLécci eszt folytasd!!! :)
VálaszTörlésSzerintem is
TörlésSzia:-) szerintem a masikat folytasd mert az most nagyon erdekes es engem mar nagyon erdekel h mi lesz Lisa.val:-D:-D
VálaszTörlésDe az is jo lenne ha mind a kettot folytatnad:-D
Viszont ha valasztatni muszaj akkor azt minden keppen<3:-)!